A menedzsment - Szelecki Zsófia, Dara Péter, Szetei Tibor, Dudás János
SZELECKI ZSÓFIA a DGS GLOBAL ügyezető igazgatója
Több mint másfél évtizede tevékenykedik tréneri, humán tanácsadói területen. Ez idő alatt – túl a szakma egyes részterületeinek beható megismerésén – különböző funkciókban vezetői tapasztalatokra is szert tett.
Számos szakmába vágó kutatási, fejlesztési projekt kezdeményezője és részese volt.
A két évtizeden át folytatott tanári praxisát követően 1996-tól az Inside Rt-ben trénerként, majd ezzel párhuzamosan képzési igazgatóként tevékenykedett.
A cég átszervezését követően, 2001-től 2009-ig, a Hewitt Humán Tanácsadó Kft. egyik üzletágának vezetőjeként a „Vezetésfejlesztés és tehetséggondozás” területének szakmai fejlesztéséért és működtetéséért, a területhez tartozó szakemberek vezetéséért volt felelős.
A tréneri, tanácsadói és vezetői tevékenységek mellett évek óta foglalkozik vezetők coacholásával.
—————————————————————————–
DARA PÉTER a DGS GLOBAL elnöke, alapító-tulajdonosa
A Pécsi Tudományegyetemen szerzett személyügyi szervező, majd humánszervező, illetve a Szegedi Tudományegyetemen munkaügyi szaktanácsadó diplomát.
A Pénzügyminisztérium munkatársaként mintegy négy évig tevékenykedett jogi, illetve humánpolitikai területen. Ezt követően a Bábolna Rt-nél a vezérigazgatói titkárság igazgatója és a vezérigazgató személyügyi főtanácsadója volt, majd külső szakértőként közreműködött a Pénzügyminisztérium személyzetfejlesztési munkájában.
2000 és 2008 között a Budapesti Gazdasági Főiskola rektori hivatalvezetőjeként, illetve számos testület tagjaként, valamint oktatóként tevékenykedett.
Jelenleg is több – az emberierőforrás-menedzsmenthez kötődő – képzésben oktat.
2008-2009-ben a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola vállalati kapcsolatok igazgatója.
Évekig tagja a HSZOSZ-nek, 2005 óta pedig a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság (SZVT) Emberi Erőforrás Szakosztályának alelnökeként vállal szerepet a HR közéletben, s több HR szaklap rovatvezetője. A 2009-2010-ben a Geomédia Kiadó és a DGS GLOBAL RESEARCH által életre hívott HR MAGAZIN szakmai felügyelő- és szerkesztőbizottság elnöke, stratégiai partnere.
Mintegy 100 konferenciaelőadás, valamint publikáció fűződik nevéhez.
2009-től a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar HR Menedzsment Kutatóközpont vezetője.
2006-2010 között a DGS GLOBAL ügyvezetője. A cég 2006-os alapítását követő piacbevezetés és annak piaci elismertté tételét követően 2010-ben átadta az operatív irányítást. A DGS GLOBAL elnökeként a stratégiai partnerekkel, valamint a médiával való kapcsolattartás összpontosul nála. Új terveit új cége - a DEVISE Hungary - élén valósítja meg.
————————————————————-
SZETEI TIBOR a DGS GLOBAL szakmai igazgatója, alapító-tulajdonosa
Tanári végzettsége után humánszervező diplomát szerzett a JPTE-n. Az államigazgatás és a versenyszféra különböző területein töltött be különféle humánpolitikai közép- és felsővezetői beosztásokat, s a HR valamennyi területével behatóan foglalkozott.
Fő szakterülete a szervezetfejlesztés, a kiválasztás, illetve a személyzetfejlesztés. Számos projektet vezetett többek között munkakör-értékelés, humán kontrolling, képzéskorszerűsítés, stratégiaalkotás témaköreiben. Részt vett a közép- és felsőfokú személyügyi szakképzés oktatásirányításában, tananyagfejlesztésében, az országos szakképzési rendszerbe történő integrálásában.
Korábban a HSZOSZ elnökségi tagjaként, régióvezetőjeként, míg jelenleg az SZVT Emberi Erőforrás Szakosztály elnökeként vállal részt a HR szakemberek életében. A BGF Menedzsment és Emberi Erőforrás Intézet tanácsadó testületének tagja. Óraadóként, vizsgabiztosként a felsőoktatási intézményeknél folyó HR képzésekben is szerepe van a publikációi mellett.
A BGF Menedzsment és Emberi Erőforrás Intézet tanácsadó testületének tagja. Óraadóként, vizsgabiztosként a felsőoktatási intézményeknél folyó személyügyi képzésben is szerepe vállal.
Rendszeresen publikál szakfolyóiratokban és menedzserlapokban, az Állásvadászat és karriertervezés című könyv társszerzője. Számos HR-es vonatkozású előadást tartott konferenciákon, szakmai rendezvényeken.
—————————————————————————–
DUDÁS JÁNOS a DGS GLOBAL operatív igazgatója, tulajdonosa
A Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett gépészmérnök, majd mérnök-tanár, illetve a
Szakmai pályája HR igazgatóként, illetve első számú vezetőként is a HR teljes területét felöleli, de ezen belül is kiemelkedően foglalkozott oktatásszervezéssel, személyzeti és munkaügyi feladatok ellátásával és bérgazdálkodással.
A munkáltatói oldal szakértőjeként vesz részt napjainkban is az országos érdekegyeztetésben, valamint a felső- és középfokú szakmai oktatás megújításában.
Munkaügyi, képzési és érdekegyeztetési témakörökben több publikációja jelent meg, s számos konferencián előadóként is tevékeny szerepet vállalt.
A gyakorlati HR kontrolling és a benchmark specialistája, munkaügyi és képzési kutatásokban is közreműködik.
Az SZVT Emberi Erőforrás Szakosztály alapító tagja, 2006 óta alelnöke.

