FigyelőNet
Összeütközött két kisrepülő Nagy-Britanniában
Összeütközött a levegőben két kisrepülőgép egy szombati versenyen a nagy-britanniai Wight sziget fölött, és az egyiken tartózkodó két ember meghalt - közölte a rendőrség.
Le Pen: a romák több gondot okoznak, mint az afrikaiak
Jean-Marie Le Pen, a szélsőjobboldali Nemzeti Front párt elnöke gúnyolta szombaton a kormány romapolitikáját, mondván, a romák okozta bűnügyi problémák eltörpülnek azok mellett, amelyeket az afrikaiak okoznak.
A bajtársak tartanak életben
Egy szörnyű tragédia és egy sortűz alapozta meg a bányásznapot a XX. század közepén. A tömegbe lövetés veszélye mára megszűnt, a balesetek túlélésében pedig a bányászok legendás bajtársiassága segít – ez menthet életet most Chilében is. Bányásznap alkalmából bemutatjuk a létező egyik legkeményebb fizikai munkát.
Mentőautó karambolozott
Összeütközött egy mentőautó egy személygépkocsival szombaton Kecskeméten, egy jelzőlámpával ellátott kereszteződésben, de személyi sérülés nem történt - közölte a rendőrség.
Újra fenyítik a kövezés általi halálra ítélt nőt
További 99 ostorcsapásra ítélték Szakine Mohammadi Astianit, azt a 43 éves iráni nőt, akit korábban házasságtörés és gyilkosságban való bűnrészesség címén megkövezés általi halálra ítéltek hazájában, óriási nemzetközi tiltakozást kiváltva - közölte a fia franciaországi internetes oldalak révén.
Az ötös lottó nyerőszámai
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki:
Szombati sporteredmények
A 2008-ban döntős, negyedik helyen kiemelt Jelena Jankovics meglepetésre már a harmadik fordulóban kiesett a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokságon.
Amerika harmadszor támad egy nap alatt
Feltehetően amerikai rakéták megöltek öt lázadót Pakisztánban az afganisztáni határral szomszédos, észak-nyugati törzsi területen - közölték helyi biztonsági illetékesek szombaton.
Kiosztották a 6. BuSho nemzetközi rövidfilmfesztivál díjait
A nemzetközi és a diákzsűri fődíját is ugyanaz a film kapta a budapesti 6. BuSho nemzetközi rövidfilmfesztiválon. A több mint 80 film közül a Bulkin utolsó napja című orosz alkotás bizonyult a legjobbnak.
Elbuktak a fiatalok: vereség Walestől
A magyar U21-es labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki selejtezőn egy öngóllal kikapott a vendég walesi csapattól.
Fülkét terveztek a mélyben rekedt bányászok kiszabadítására
A chilei haditengerészet nagy vonalakban ismertette annak a fülkének a tervét, amelyben mérnökeinek elképzelése szerint a felszínre lehetne hozni a San José-i réz- és aranybányában augusztus elején 700 méteres mélységben rekedt 33 bányászt.
Államreformról beszéltek Kötcsén
Orbán Viktor a kötcsei nemzeti találkozón arról beszélt, hogy „2011 tavaszán mindenképp el kell fogadni” az új alkotmányt. Navracsics Tibor azt mondta, államreformra van szükség Magyarországon, Fellegi Tamás pedig leszögezte, hogy a kabinet nem a privatizáció, hanem az állami vagyon gyarapítása mellett kötelezte el magát.
Még mindig nyeretlen a Haladás
Nem született gól a labdarúgó NB I első fordulójából elhalasztott Szolnoki MÁV-Szombathelyi Haladás találkozón.
Büszke heterók vonultak fel Budapesten
„Hetero Büszkeség Napját" tartottak szombaton Budapesten. A megmozdulás alig száz résztvevője végighaladt a meleg méltóság menetének útvonalán a Hősök tere és az Erzsébet tér között.
FN Híradó
A nap legfontosabb hírei, ahogy az fn.hu látja.
24 év kóma után elhunyt a motoros
Huszonnégy évig volt kómában a csütörtökön elhunyt Jean-Michel Baron francia motorversenyző.
Az elődöntőért játszhatnak a női pólósok
A magyar női vízilabda-válogatott ikszelt a német csapattal a zágrábi Eb-n, és így a folytatásban az elődöntőbe jutásért játszhat.
MSZP: 100 nap 100 hazugság
Az MSZP összegyűjtött a kormány 100 napjából 100 olyan jelenséget, mondatot, amelyben szerintük hazugság rejlik.
Talmácsi a 10. helyről startolhat
Talmácsi Gábor a tizedik helyről vághat majd neki vasárnap a San Marinó-i Nagydíjnak a Moto2-es kategóriában.
Öngyilkos merénylet Afganisztánban
Hét embert, köztük négy afgán rendőrt rántott a halálba egy öngyilkos merénylő szombaton az észak-afganisztáni Kunduzban.
