FigyelőNet

Tartalom átvétel fn.hu logo
FN-Hírfolyam - mindenevőknek
Frissítve: 3 perc 15 másodperc

Tito áldozataira bukkantak

2010.09.08. 19:30

Orbán levelet írt a zsidóságnak

2010.09.08. 19:20
A zsidó újév alkalmából levélben köszöntötte a zsidó hitközségek vezetőit a miniszterelnök. Kormánya elkötelezett az emberi jogok tiszteletben tartása mellett, és nem fogad el semmilyen faji, világnézeti kirekesztést – írta.

20 futam és 12 csapat az F1-ben

2010.09.08. 19:01
Jövőre a mostaninál eggyel több futam, ugyanakkor továbbra is 12 csapat lesz a Forma-1-es világbajnoki sorozatban.

Veszélyben a portugál kapitány állása

2010.09.08. 18:51
A portugál szövetség (FPF) vezetése csütörtökön tárgyal Carlos Queiroz szövetségi kapitány jövőjéről, miután a válogatott az első két Európa-bajnoki selejtezőn csak egy pontot szerzett.

Csudi, Pacal és Kisteknős is indul a választásokon

2010.09.08. 18:46
Tiszabőn az őszi önkormányzati választáson indulni készülő képviselőjelöltek közül jó néhányat úgy vettek nyilvántartásba, hogy rögzítették a ragadványnevüket is. A Szolnok megyei település jegyzője szerint egy különleges helyzetet kezelnek ily módon, amire a jogszabály alkotásakor nem gondoltak.

Elsorvadnak a kisboltok?

2010.09.08. 18:42
A GfK Hungária előrejelzése szerint a hiper- és szupermarketek, valamint a diszkont üzletek tovább növelik piaci részesedésüket az elkövetkező tíz évben, a kisboltok jelentősége pedig fokozatosan csökken.

Bíróság előtt a romagyilkosok

2010.09.08. 18:29
Benyújtotta a vádiratot a romagyilkosságok ügyében a Pest Megyei Főügyészség a megyei bíróságra. K. Árpádot és társait több emberen elkövetett emberöléssel és más súlyos bűncselekményekkel vádolják - közölte Csecserits István megyei főügyészhelyettes.

Felülteljesítő volt a BUX

2010.09.08. 18:21
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 417 pontos, 1,82 százalékos emelkedéssel, 23 372,66 ponton zárt szerdán.

FN-Híradó: ez történt szerdán

2010.09.08. 18:00
Frankhitelek, csontvázak és vízilabda - a nap eseményei, ahogy a FigyelőNet látta.

Tényfeltáró bizottság: Euró minél előbb

2010.09.08. 17:54
Erősíteni kell az adórendszer kiszámíthatóságát és a belső megtakarításokat - egyebek közt ezeket a következtetéseket vonta le a Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság, amely szerdán hozta nyilvánosságra jelentését. A dokumentum szerint az ország jelenlegi makrogazdasági helyzetében „határozottan meggyőzőbb érvek szólnak az euró mielőbbi bevezetése mellett, mint ellen”.

Győzelemmel zárt a női pólócsapat

2010.09.08. 17:31
A spanyolok legyőzésével az ötödik helyen végzett a magyar női vízilabda-válogatott az Európa-bajnokságon.

PC: Ismét tarol a Fidesz

2010.09.08. 17:04
Nagyarányú Fidesz-győzelmet valószínűsít az októberi önkormányzati választáson a Political Capital. Egyértelműnek tűnik Tarlós István főpolgármesterré választása, ahogy a Fidesz jó eséllyel többséget szerezhet a Fővárosi Közgyűlésben is

Radikális megszorítások jönnek

2010.09.08. 17:00
2011-ben 3 százalék alatti lesz az államháztartási hiány - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. A miniszter szerint a jövő évi deficitcél eléréséhez az államreformmal 150-200 milliárdot kell megspórolni. Erősödött a forint a Matolcsy-beszéd alatt.

Korrigált a forint

2010.09.08. 16:56
Kora délutánra korrigálta nap közben elszenvedett veszteségeit a forint: az eurót 287,40 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben szerdán délután négy órakor, szemben a kedd délután négy órai 287,65 forinttal.

Kirúgják a magyarokat Sanghajból?

2010.09.08. 16:18
Fizetésük elmaradása miatt munkaidejük befejezte előtt elhagyták a magyar pavilont a sanghaji expón a kínai műszaki dolgozók és a takarítók, de a biztonsági személyzetet sikerült a pavilonvezetésnek visszatartania - tudta meg az MTI.

Fenyegetnek minket a tálibok

2010.09.08. 16:02
Hazánk a tálibok látókörébe került, erre utal, hogy az afganisztáni katonanő halála után a tálibok szóvivője nyilvános fenyegetést intézett a magyar kormányhoz. A Baglán tartományban állomásozó erők megerősítését azonban nem szabad függővé tenni a figyelmeztetéstől.

Világszám: magyar az NFL-ben - videó

2010.09.08. 16:00
A mostani szezonban lesz magyar játékos az amerikaiak „házisportjának" tartott amerikaifutball elitosztályában.

Gyurcsány óvott az erőfitogtatástól

2010.09.08. 15:47
Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként nem akart visszavonulni 2006 őszén, óva intette a rendőrséget a demonstratív biztonsági intézkedésektől, ugyanakkor jogsértés esetén kellő erőt és határozottságot várt - derült ki egy rendőrségi vezetői értekezletről készült jegyzőkönyvből.

Felfüggesztették az RFV-részvények kereskedését

2010.09.08. 15:44
Szerdán röviddel három óra előtt felfüggesztették az RFV részvények tőzsdei kereskedését szerdán röviddel három óra előtt a Budapesti Értéktőzsdén.

Jaksity nem mentené a devizahiteleseket

2010.09.08. 15:43
Nem pártolja a bajbajutott devizahitelesek megmentését Jaksity György, a Concorde Értékpapír Zrt. igazgatóságának elnöke, de a rendszerszintű problémát, amelynek része a svájci frank feltartóztathatatlan erősödése, szerinte is kezelni kell. Részlet a Figyelő csütörtökön megjelenő számában olvasható interjúból.