FigyelőNet
Nemzeti kormányzásról tárgyalnak ma Kötcsén
Ma rendezik a hagyományos kötcsei találkozót: a jobboldali értelmiségi holdudvar tagjainak összejövetelén Orbán Viktor miniszterelnök a nemzeti kormányzásról tart majd előadást.
Több kilométeres dugó alakult ki az M7-esen
Baleset történt az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán kora reggel, és egy sérültért érkezett légi mentő miatt le kellett állítani a forgalmat - mondta R. Szabó Ágnes, a Fejér megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Blair: megváltozott a "kockázat számítási módja"
Tony Blair szerint jelenleg a radikális iszlám jelenti a legnagyobb fenyegetést a világon.
Visszavásárol-e az állam a Malévból?
A magyar-orosz tárgyalásokkal teljesen új alapokra helyeznék a kapcsolatokat, ami mindkét fél igénye - mondta el a Magyar Nemzetben megjelent interjúban Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a múlt heti moszkvai tárgyalásai kapcsán.
Hősi halott lehet a rendőr
Indokolt felülvizsgálni az Országos Rendőr-főkapitányság és Pintér Sándor belügyminiszter döntését, ami szerint az Alsóörsön lelőtt Gamauf Jánost „csak" szolgálati halottá nyilvánították hősi halott helyett - ismerteti a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) állásfoglalását a Népszavában.
Meghalt a toronydarun a pécsi építkezés egyik irányítója
Meghalt a pécsi Zsolnai Kulturális Negyed beruházásának toronydaruján az építkezés egyik irányítója - olvasható az MR1, a Kossuth Rádió honlapján.
Gyurtáéknak milliókkal tartozik az állam
Két aranyérmes úszó, Hosszú Katinka és Gyurta Dániel még a múlt évi világbajnokságon elért eredményük után járó mintegy hárommillió forintot sem kapták meg - írja a Blikk.
Napot hoz a szombat
Sokfelé várható eső, néhol zivatar, viszont a nap is előbújik több órára.
Pénteki eredmények
Talmácsi Gábor 10. lett a San Marinó-i Nagydíj pénteki, első szabadedzésén.
Kikaptunk Svédországban
A svédek 2-0-ra nyertek a magyarok elleni Európa-bajnoki selejtezőn. Zlatan Ibrahimovic helyett ezúttal Pontus Wernbloom okozta a vesztünk.
Svédország-Magyarország 2-0
A magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki selejtezőn kétgólos vereséget szenvedett Svédország vendégeként.
Gyengélkedik az Earl hurrikán
A kezdeti négyesről egyes fokozatúra szelídült pénteken Earl hurrikán, amely nagyobb károkozás nélkül elhagyta Észak-Karolina partjait, és tovább tart észak felé.
Újabb motoros halt meg balesetben
Meghalt az a motoros, aki személyautóval ütközött pénteken kora este a 31-es főúton, Szolnok és Jászberény között - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Halálra gázoltak egy motorost a XVIII. kerületben
Halálra gázolt egy kanyarodó kisteherautó egy férfit, aki felborult a motorjával a főváros XVIII. kerületében, a Fiume utca és a Halomi út kereszteződésében pénteken.
Pakisztáni felkelőket lőttek le amerikai gépek
Legalább tíz felkelő halt meg pilóta nélküli amerikai repülőgépekről indított légicsapásokban pénteken Pakisztán északnyugati, törzsi ellenőrzésű részén, az afgán határ térségében - közölték biztonsági tisztségviselők.
Erős földrengés volt Új-Zélandon
Erős, amerikai mérések szerint 7,2-7,4-es földrengés volt Új-Zélandon helyi idő szerint szombaton hajnalban.
Lezárult Portugália legnagyobb pedofilpere
Öt év kilenc hónaptól 18 évig terjedő börtönbüntetésre ítélte az elsőfokú lisszaboni bíróság Portugália eddigi legnagyobb pedofilperének hat vádlottját.
Összeomlottak a koalíciós tárgyalások Hollandiában
Eredmény nélkül értek véget Hollandiában a kormánykoalíció alakítását célzó hárompárti tárgyalások pénteken, mivel a szélsőjobboldali Szabadságpárt (PVV) végérvényesen kivonult azokról.
Semjén Kínában: Magyarországon érdemes befektetni
Magyarország stabil, tartja magát nemzetközi vállalásaihoz, érdemes itt befektetni - hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az északkelet-kínai Csilin tartomány székhelyén, Csangcsunban megrendezett nemzetközi gazdasági, környezetvédelmi konferencián tartott előadásában csakúgy, mint találkozóin a kínai vezetőkkel.
Halálos baleset a 61-esen
Egy avartüzet oltó tűzoltóautóba rohant, és a helyszínen meghalt egy motoros péntek este a 61-es főút Cece és Alap közötti szakaszán. A baleset helyszínén fél pályán halad a forgalom.
